Újra animációs fesztivált rendeznek a városban

Kecskeméten az idei évben újból megrendezik a népszerű és innovatív animációs eseményt. 

Az ismert Kecskeméti Animációs Fesztivál szervezői bejelentették, hogy 2023-ban újból megrendezésre kerül a fesztivál, immáron 16. alkalommal. Az eseményt 2 évente szokták megrendezni, az idei évben pedig június 21-én kezdődnek a programok.

A Kecskeméti Animációs Fesztivál (KAFF) fő célja bemutatni a legújabb és leginnovatívabb olyan animációs filmeket, amelyeket Magyarországon és Európában adtak ki. A modern eseményre már elkezdődött a nevezés a rendezők számára.

anim_torzs

Idén is jön az animációs filmek rendezőinek kedvenc fesztiválja

A szervezők kizárólag olyan filmeket mutatnak majd be a fesztiválon, amelyeknek legalább a fele animációs anyagokból áll. Az esemény rendezői nagy figyelmet fordítanak a film kategóriákra is, így számos műfajban osztanak díjakat. 

A kecskeméti eseményen díjazzák az egész estés filmeket, a sorozatokat, a rövidebb filmeket, az alkalmazott technológiai megoldásokat, illetve a diákok által elkészített anyagokat is. 

A KAFF hivatalos közleménye alapján a programok és a vetítések ingyenesen látogathatók lesznek Kecskeméten.

Forrás: MTI
CS.SZ.