Polgári zónát alakítanak ki a kecskeméti repülőtéren
A kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison polgári zóna kerül kialakításra, amelynek tervezése már el is kezdődött.
Megkezdődhet a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis polgári zónájának kialakítása, illetve az ahhoz kapcsolódó tervezési munkálat. A repülőteret a jövőben nem csak katonai, hanem polgári célokra is szeretnék használni, ehhez azonban átalakítások és fejlesztések szükségesek.
A kivitelező feladata elsősorban az lesz, hogy egy olyan infrastruktúrát tervezzen, amely alkalmas az utas- és áruforgalom kiszolgálására. A terminál épülete mellett árukezelő épületet, eszköztárolót, valamint őrző-védő funkciókat ellátó irodaépületet kell tervezni.
Hamarosan polgári gépek is leszállhatnak Kecskeméten
A fejlesztések még csak a tervezési szakaszban vannak, a kivitelezési munkálatok után pedig végre katonai és civil repülőgép is használhatja majd a kecskeméti repülőteret. A beruházás komolyságát jelzi, hogy a kormány már több éve kiemelt beruházássá nyilvánította a reptér fejlesztését.
A polgári zónában a tervek szerint elsősorban kisebb, középkategóriás, illetve charter gépek járatai lesznek lebonyolítva, ami az utasszállítást illeti. Az áruforgalom tekintetében évi közel 200 tonna forgalom a tervezett mérték, amelynek jelentős része az utasszállító gépek rakodóterében lenne szállítva.
CS.SZ.