Négysávosra bővül a 441-es főút
Kecskemét és Nagykőrös között négysávosra bővül 441-es főút.
Jó hírt közöltek azok számára, akik Kecskemétre ingáznak Nagykőrösről, hiszen fejlesztik a 441-es főút Kecskeméthez közel eső szakaszát. A több mint 7 kilométeres szakaszt négysávosra bővíti a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. A beruházás 8,5 milliárd forintból valósul meg.
A beruházás kivitelezője a Colas Út Építőipari Zrt. lesz, amely cégnek az lesz a dolga, hogy a négysávosra bővítéssel csökkentse a főút nagy terhelését. A 441-es főút a 445-ös útszakasz kecskeméti északi elkerülő, valamint a nagykőrösi Téglagyári utca közötti szakaszon kap jelentős fejlesztést.
Az ingázókat segítik a bővítéssel
A projektben közel 3 kilométeren válik négysávossá a 441-es főút, amely a Katonateleptől tart majd a 445-ös északi elkerülőig. A fejlesztés és a négysávosítás fő oka, hogy jelentősen megnőtt a Kecskemét és Nagykőrös között ingázók száma, főként a kecskeméti nagyberuházásoknak köszönhetően.
A jelenlegi kétsváros burkolatot mindenhol megerősíti és kijavítja a kivitelező, ahol pedig szükséges, ott négysávossá alakítják az útszakaszt. A beruházásnak köszönhetően nem csak az autós forgalom javulhat, de a kerékpáros közlekedés is megoldódik a két város között.
Forrás: Magyar Építők
CS.SZ.