Négysávosítják az 52-es főutat

Gyorsabbá válik az autópálya elérése Kecskemétről, hiszen négysávosítják az 52-es főutat is. 

Tavaly a szintén Kecskemétről induló 54-es főút négynyomúsítását adták át a térségben, most pedig az 52-es főút négysávosítására és bővítésére keres kivitelezőt a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF). 

A bővítés beruházója a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) lesz, a négysávosítás pedig az uniós közbeszerzési közlönyben jelent meg - figyelt fel rá a Magyar Építők honlapja. A jelenlegi felhívásban a kecskeméti 52-es számú főút négynyomusításának I. üteméhez keresnek kivitelezőt - áll az ajánlati felhívásban. 

A tavalyi fejlesztés által az 54-es főutat bővítették, méghozzá egy 5,7 kilométeres szakaszon, amely Kecskemét gyorsforgalmi bekötéséhez járult hozzá, hiszen ez az út vezet az M5-ös autópályához. A kivitelező cég akkor a Duna Aszfalt Kft. volt. 

kecskemet_52_es_fout_torzs
 A beruházó július 6-ig várja az ajánlatokat a kivitelezésre 

A legújabb kiírás szerint a beruházás az alábbi szakaszokon történne:

“Kecskemét, 52. sz. főút 0+000 és 0+588 km szelvények (5-ös főút és a 142-es Budapest – Lajosmizse − Kecskemét vasútvonal), valamint a 0+588 és 2+005 km szelvények (142-es vasútvonal – Vízmű utca) közötti szakasz” - áll a közbeszerzési dokumentációban. 

A kiírás szerint a nyertes ajánlattevő feladata, hogy a főút 0+000 és 2+005 km szelvényei közé eső szakaszon a már meglévő 2x1 sávos szakaszokat 2x2 sávosra bővítse, mindemellett hozzon létre 2 szintbeni csomópontot, 4 szintbeni jelzőlámpás csomópontot, 2 turbó körforgalmú csomópontot, valamint erősítse meg a burkolatot a már jelenleg is 2x2 sávval működő szakaszokon. 

Az NIF 2021. július 6-ig várja az ajánlatokat a cégektől. 

 

Forrás: NIF, Magyar Építők 

CS.SZ.