Megvalósul a Lajosmizse-Kecskemét vasútvonal fejlesztése is
Eredetileg csak a Budapest-Lajosmizse vasútvonal fejlesztésére írtak ki közbeszerzést, a BFK azonban a Lajosmizse-Kecskemét vasútvonalat is felújítja.
A Budapest-Lajosmizse vasúti felújítást kiterjesztik a Kecskemétig érő szakasszal is, így megújul a teljes 142-es vasútvonal - közölte Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója a Facebook-oldalán.
A Budapesti Fejlesztési Központ még március 12-én tette közzé a közbeszerzési felhívást a 142-es vasútvonal felújításáról, valamint fejlesztéséről. A közbeszerzési felhívásban eredetileg úgy állt, hogy Lajosmizse lesz a budapesti elővárosi vasúti zóna vége, azonban a közbeszerzés egy külső szakasz fejlesztésére is lehetőséget ad, amey külső szakasz a Lajosmizse-Kecskemét vonal lesz.
A kibővített fejlesztés azért valósulhat meg, mert a kormány 740 millió forintot biztosít arra, hogy megtörténjen az előkészítés és megtervezzék a kivitelezés részleteit. A kivitelezés során a 142-es vonal teljes szakaszát villamosítják, korszerűsítik a vasút pályát, valamint az állomásokat is akadálymentesítik, amelynek köszönhetően egy sokkal terhelhetőbb vasúti szakasszal gazdagodik a hálózat. A terhelhetőség növekedése miatt a szakasz teherszállításra is megfelelő lehet, mindemellett pedig a Budapest-Cegléd-Kecskemét fővonal alternatívájaként léphet elő.
A teljes 142-es vasútvonal megújul
“A rekonstrukció után a tervek szerint lesznek olyan vonatok, amelyek Budapesttől Kecskemétig közlekednek, Lajosmizse és Kecskemét között félóránként járnak majd a vonatok. A vonal középső szakaszáról a zónázó vonatok a zónahatártól már megállókat kihagyva, gyorsan közlekednek a főváros belseje felé. A járatok sűrítéséért a zónahatártól befelé és néhol a zónahatártól kifelé is második vágányt kellene kiépíteni. Igény szerint parkolókat és kerékpártárolókat építenek” - olvasható a felhívásban.
A beruházás előkészítése a jövő év végéig tart.
Forrás: Vitézy Dávid Facebook-oldala, BFK közleménye, MTI
Képünk illusztráció.
CS.SZ.