Egyházi fejlesztések indulnak Kecskeméten

Jelentős forrás összeget kap Kecskemét, hogy fejlessze egyházi intézményeit, de a megye többi része sem panaszkodhat, hiszen összesen 63 intézmény kerül felújításra. 

A magyar templomfelújítási programnak köszönhetően Kecskeméten és az egész megyében összesen 63 templom és egyházi intézmény kerül felújításra. A megye 826 millió forintból gazdálkodhat a templomok, imaházak, közösségi épületek és lelkészi otthonok felújítására - jelentette be Kecskeméten Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.

Az államtitkár a kecskeméti sajtótájékoztatón elmondta, hogy ezen a keretösszegen kívül Kecskemét és a megye is további forrásokat is kap. A kecskeméti Nagytemplom felújítására jövőre további 500 millió forintos támogatást kap a város, míg a megye 250 millió forint extra tamogatással folytathatja a templomfelújítási programot. 

egyhazi_fejlesztes_torzs

63 intézményt újítanak fel, a legtöbbet Kecskeméten

"A felújítások egyrészt a gazdaság szempontjából fontosak, hiszen lehetőséget és munkát biztosítanak a szakembereknek, illetve szakmunkásoknak, másrészt pedig az érintett helyszíneken a településkép is megszépül. A magyar templomfelújítási program elődeink épített örökségének megőrzése és a hitélet szempontjából is rendkívül fontos" - hangsúlyozta Soltész Miklós. 

A sajtótájékoztatón Szeberényi Gyula, Kecskemét alpolgármestere is felszólalt. Elmondta, hogy a kecskeméti Nagytemplom korszerűsítésével a kecskeméti főtér felújítási munkálatai is befejeződnek, ezáltal végét érnek a főtéren a kivitelezési munkálatok.

Az alpolgármester a főtér megújulásáról elmondta, hogy a Barátok temploma és a református templom felújítása már befejeződött, a városháza felújítása pedig még 2021-ben befejeződik. 

Forrás: MTI
CS.SZ.