A Termostar nyitja meg Kecskeméten az Erőművek Éjszakáját

Idén Kecskeméten is megrendezik az Erőművek Éjszakáját, amelyet a város legnagyobb energiatermelő vállalata, a Termostar nyit meg. 

Kecskeméten is megrendezésre kerül 2021-ben az Erőművek Éjszakája nevű program, amelyet a város legjelentősebb energia termelő cége, a Termostar vállalata nyit meg. Az október 8-án, pénteken tartandó esti eseményt országszerte megrendezik. 

Az Erőművek Éjszakája Magyarország legnépszerűbb energiaipari eseményének tekinthető, idén pedig 35 helyszínen várják a látogatókat. A rendezvényt a  Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal (MEKH) és a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége (MATÁSzSz) közösen rendezi meg. 

eromu_Torzs

A programok 18:00-kor kezdődnek

Az esemény célja, hogy bemutassák az energiatermelés és a távhő előállításának műszaki rejtelmeit, érdekességeit, valamint a létfontosságú műszaki berendezéseket és folyamatokat. Az éjszakán azt is megmutatják, hogy hogyan alakul ki a távhő, és kiknek köszönhetjük azt, hogy az év minden napján, napi 24 órában energiával rendelkezzünk. 

Kecskeméten a TERMOSTAR Kft. Akadémia körúti telephelyén várják programokkal a látogatókat, ahol a fő téma, hogy a szakértő idegenvezetők megmutassák, miként tudnak annyi hőenergiát megtermelni, amely elegendő a környék összes otthonának fűtéséhez. 

CS.SZ.