A kecskeméti Neumann János Egyetem is csatlakozott a Területi Innovációs Platformok kezdeményezéshez

A kecskeméti Neumann János Egyetemen is megalapították a Területi Innovációs Platformot, amely a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával indult el még 2019-ben. 

“Az eseménysorozat célja, hogy az egyetemi tudásbázisokra épülve olyan térségi szerveződések jöjjenek létre országszerte, amelyek egyszerre biztosítanak lehetőséget az innovációs szakpolitikai irányok közvetlen megismerésére, a helyi innovációs ökoszisztéma szereplői közötti együttműködések kialakítására, erősítésére és új szakmai alapok létrehozására.” - írja a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal hivatalos honlapja. 

A kecskeméti Területi Innovációs Platform (TIF) alapító eseményén az NKFIH vállalati innovációs elnökhelyettese, Sebők Katalin elmondta, hogy: “Kiemelt cél, hogy az innovációs ökoszisztéma szereplőit egy platformra hozva olyan hálózatot építsenek fel, amely lehetőséget teremt az egyetemi tudáskapacitás és a vállalati szféra igényeinek összekapcsolására, a régiókon és szakterületeken átívelő együttműködésre. A platformok szereplői kezdeményezhetnek hazai és nemzetközi együttműködéseket, erős információáramlási folyamat részeseivé válnak, ezáltal olyan tudásra tehetnek szert, amely segíti fejlesztéseiket, azok piacra jutását, valamint gazdasági és társadalmi értelemben vett hasznosulását. A vállalatok innovatív fejlesztésekkel növelhetik versenyképességüket, forgalmukat.”

teruleti_innovacios_platform_torzs

Sebők Katalin, az NKFIH vállalati innovációs elnökhelyettese a kecskeméti TIP alapító eseményen


Az elnökhelyettes kiemelte továbbá azt is, hogy a kecskeméti a 11. Területi Innovációs Platform, amely platformokban összesen 22 egyetemi tudásbázis hasznosul. A 22 egyetem közül 10 vidéki és 12 budapesti felsőoktatási intézmény. Sebők Katalin azt is elmondta, hogy a TIP-kezdeményezéséhez összesen 5 országos szakmai szervezet csatlakozott, míg 290 tagszervezet vesz részt a platformok rendszerében. A kezdeményezésnek köszönhetően a járvány időszaka alatt is több mint 130 eseményt tudtak megrendezni, az együttműködések által pedig már konkrét fejlesztések is megvalósultak. 

A kecskeméti platform lehetséges tevékenységei köreibe a műszaki és informatika területén az automatizálás, az anyagvizsgálat és a célgépek tervezése kerülhet, míg a kertészet- és vidékfejlesztési területen a technológiai fejlesztések és a növénytermesztési vizsgálatok kerülhetnek be. Az elnökhelyettes hozzátette továbbá, hogy az egyetemektől a piackutatás, a vállalati irányítást, illetve a marketinget érintő kérdésekről is remélhetnek válaszokat a gazdasági szereplők. 

Fülöp Tamás, a Neumann János Egyetem rektora is felszólalt az alapító eseményen: “A kecskeméti egyetem részt kíván venni a magyar gazdaság teljesítményorientált fejlesztésében, a nemzetközi szinten kiemelt K+F+I potenciál kialakításában, valamint az intelligens szakosodási stratégia célkitűzéseinek megvalósításában. Az egyetem már eddig is egyfajta tudásszolgáltató platformként, illetve innovációs központként részt vett a kutatásfejlesztésben, jelen volt a kompetenciafejlesztés, a szakemberutánpótlás, a képzések és a tudásátadás területén is.”

Az egyetem rektora kiemelte továbbá, hogy az intézmény fontos szerepet kíván vállalni annak érdekében is, hogy a térségben letelepedő, valamint a már térségben jelenlévő vállalatok versenyképességét növeljék. 



Forrás és képek: MTI, NKFIH honlapja

CS.SZ.