Kecskeméten megnyitott az új takarékszövetkezeti fiók
Megnyitott Kecskeméten a Szabadszállás és Vidéke Takarékszövetkezet új kirendeltsége, melynek hivatalos átadó ünnepségén Csicsáky Péter a Takarékbank vezérigazgatója is részt vett.
A Szabadszállás és Vidéke Takarékszövetkezett 1957 óta működik és megalapítása óta kizárólag magyar tulajdonban van. A most megnyitott kirendeltséggel együtt öt helyen biztosít a Takarékszövetkezet pénzügyi szolgáltatásokat meglévő és ügyfelei számára.
Az ünnepélyes átadón rész vett Nagypál Sándor, Kecskemét Megyei Jogú Város alpolgármestere, Rausch Sándor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke, Oláh Lajosné, a takarékszövetkezet elnök-ügyvezetője; Oszlánszkyné Szabó Hajnalka, ügyvezető főkönyvelő, Csicsáky Péter, a Takarékbank vezérigazgatója; Sebestyén István, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség Felügyelő bizottságának elnöke;, s Fórián-Szabó Zoltán plébános is.
Az új fiók megnyitása mindenképp öröm Kecskemét számára, hiszen újabb lehetőség nyílik a városlakók és Bács-Kiskun megyében élők számára befektetéseik, pénzügyeik rendezésére.

Az ünnepélyes szalagátvágást az átadáson résztvevő vendégek végezték
Az ünnepélyes átadón rész vett Nagypál Sándor, Kecskemét Megyei Jogú Város alpolgármestere, Rausch Sándor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke, Oláh Lajosné, a takarékszövetkezet elnök-ügyvezetője; Oszlánszkyné Szabó Hajnalka, ügyvezető főkönyvelő, Csicsáky Péter, a Takarékbank vezérigazgatója; Sebestyén István, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség Felügyelő bizottságának elnöke;, s Fórián-Szabó Zoltán plébános is.
Az új fiók megnyitása mindenképp öröm Kecskemét számára, hiszen újabb lehetőség nyílik a városlakók és Bács-Kiskun megyében élők számára befektetéseik, pénzügyeik rendezésére.
-BT-
(Forrás és képek: kecskemet.hu)
Kecskemét Online: www.keon.hu