

A legfontosabb változás a kecskemétiek által kedvelt városi intézmény életében az, hogy megtörtént a termálvíz minősítése: így az idei szezontól már gyógyfürdőként is üzemel a Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark. Az ehhez kapcsolódó gyógykezelések nyáron a Szauna Hotelben történnek majd.

Ez azért is fontos információ, mert az Uszoda idén a strand teljes nyitva tartása alatt: vagyis három hónapon keresztül zárva lesz. Erre leginkább a 42 éves Fedett Uszoda műszaki karbantartása miatt lesz szükség, lévén, hogy annak gépészeti állapota egyre rosszabb állagú – legutóbb éppen a termálkút kiérdemesült korú szivattyúja mondta fel a szolgálatot.
A nyári időszakban a 6-21 óráig nyitva tartó strandra reggel 6-8 között úszójegyet lehet váltani, itt sportolásra, edzésekre is lehetőség lesz a temperált vizű nagymedencében. A bérletesek jogosítványai az Uszoda bezárása idején a strandra is érvényesek: tavaly négyötöd részben éltek is ezzel, és igénybe vették az Élményfürdő és Csúszdapark szolgáltatásait. A jegyárak egyébiránt az átlagos strandi árszinthez igazodnak idén is.
Az Élményfürdő és Csúszdapark közvetlen szomszédságában, nagy ütemben folyik az új Versenyuszoda, Fedett Élményfürdő és Wellness Központ építkezése: az elmúlt hetek kedvezőtlen időjárása miatt legfeljebb egy hetes csúszásban vannak a munkálatok. Jelen pillanatban a pincefödémek zárásánál tart a beruházás, a nyáron kerül sor a látványos magasépítészeti munkálatokra, melyet a strand látogatói is megszemlélhetnek majd – a tervek szerint novemberre pedig tető alá kerül majd a komplexum.

SD
Kecskemét Online: www.keon.hu
Szóljon hozzá a Kecskemét - fórumon!
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu










