10. születésnapját ünnepelte a kábelgyár Kecskeméten
10 éve van Kecskeméten az AXON Kábelgyártó Kft., a születésnap tiszteletére rendezett ünnepségen a francia nagykövet köszöntötte a kábelgyárat.
A kecskeméti gyárban 10 évvel ezelőtt indult be a gyártás, az eltelt évek alatt pedig komoly, meghatározó ipari szereplővé nőtte ki magát az Axon. Az ünnepségen részt vett Kecskemét alpolgármestere, Szemereyné Pataki Klaudia is, akik aki gratulált a cég sikereihez és sok sikert kívánt a további munkához. Az kábelgyár igen fontos szerepet tölt be Kecskemét életében, hiszen 200 embert foglalkoztat és hozzájárul a város gazdasági fejlődéséhez. Az alpolgármester kihangsúlyozta, hogy a kábelgyár sikereihez alapfeltétele, a szakképzett munkaerő, hiszen ők azok akiknek segítségével ilyen sikereket lehet elérni.

A Kecskeméti AXON Kábelgyár 200 főt foglalkoztat
Az ünnepség egyik fénypontja volt, amikor Erc Lavost, a Francia-Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke bejelentette, hogy a gyárat felvette tagjai sorába. Az elismerés jeleként az Axon Kábelgyártó Kft. termelési vezetője a cég nevében átvehette a Bács-Kiskun Megyei Innovációs Díjat.
-BT-
(Forrás: kecskemet.hu)
Kecskemét Online: www.keon.hu