Helyi Hírek Helyieknek
KECSKEMÉT ONLINE
BÁCS-KISKUN MEGYE HÍRPORTÁLJA
Keresés a tartalomban:
OK

MÖOSZ hírei

Bács-Kiskun megye
Társoldalak:

Partnereink:
33_20060620124615_597.jpg
Új buszok Kecskeméten
Új buszok KecskemétenSzeptember elsejétől három úgy autóbuszt állított forgalomba Kecskeméten a Kunság Volán Zrt.
Példaértékű adományok az árvízkárosultaknak
Példaértékű adományok az árvízkárosultaknakCivil szervezetek, magán személyek cégek és az Önkormányzat fogott össze idén az árvíz miatt nehéz helyzetbe került települések megsegítésére.
Több iskola pedagógiai programja is változott
Több iskola pedagógiai programja is változottA 108 millió forintos TÁMOP pályázatban nyolc kecskeméti oktatási intézmény is részt vesz.
Elkészült a távhő fejlesztés
Elkészült a távhő fejlesztésElkészültek a fejlesztések, melyeket a Kecskeméti Termostar Hőszolgáltató Kft. az Európai Unió támogatásával hajtott végre.
Segélykoncert az árvízkárosultaknak
Segélykoncert az árvízkárosultaknak2010. augusztus 29 - én vasárnap segélykoncertet rendeznek a Református templomban. A befolyt összeget az árvízkárosultak megsegítésére ajánlják fel.
Idén is sikeres volt a Babakocsis felvonulás
Idén is sikeres volt a Babakocsis felvonulásAz idén is hatalmas sikert aratott a városlakók körében a babakocsis felvonulás mely a Katona József színház elől indult és a nagyszínpadnál ért vé...
Fél millió forint adomány a rászorulóknak
Fél millió forint adomány a rászorulóknakAz edelényi árvízkárosultak megsegítésére fordítják azt a fél millió forint adományt, amely napokban került átutalásra.
Járdafelújítások Kecskeméten
Járdafelújítások KecskemétenHárom helyszínen folynak a járdafelújítások a városban. A munkálatok várhatóban szeptemberben fejeződnek be.
Már zajlik a Hírös Hét Fesztivál
Már zajlik a Hírös Hét FesztiválTegnap kezdődött Kecskeméten a kultúra, hagyomány és gasztronómia jegyében zajló Hírős Hét fesztivál, mely a város legnagyobb rendezvénye.
Megújul a szabadidőközpont Kecskeméten
Megújul a SzabadidõközpontHétmillió forintos költségvetésű felújítás kezdődik hétfőn a Szabadidőközpontban.
Tanítóképzői karból Csodák Palotája válik néhány napra
A világ érdekes, a tudomány izgalmas!A Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Karán múlt héten ismét bebizonyosodott, hogy kellőképpen érdekessé, látványossá téve, színesen előadva még az eg...
A hétvégén megint kezdődhet a strandszezon Kecskeméten is
A hétvégén megint kezdődhet a strandszezon Kecskeméten isA medencék feltöltve, a pázsit minősége kiváló, és a virágágyásokat is beültették már. Nyitásra kész az Élményfürdő és Csúszdapark, és a hétvégén...
Adománygyűjtést szervez az árvízkárosultaknak a Gong rádió
Adománygyűjtést szervez az árvízkárosultaknak a Gong rádió A Gong rádió és a Máltai Szeretetszolgálat Kecskeméti Csoportja közös gyűjtést szervez az árvízkárosultak javára.
A Katona József Múzeum Felhívása
A Katona József Múzeum Felhívása A Katona József Múzeum a trianoni békediktátum aláírásának 90. évfordulójára kiállítást rendez, amelynek megnyitására 2010. június 4 - én ke...
Rottweilerek találkozója Kecskeméten
Rottweilerek találkozója KecskemétenElőször rendeztek baráti találkozót rottweilereknek, gazdáiknak és a fajta kedvelőinek Kecskemét közelében, a Kecskeméti Munkakutya Sportegyesüle...
Nagy sportágválasztó Kecskeméten is!
Nagy sportágválasztó Kecskeméten is! A Kecskeméti Sportegyesületek Szövetsége szervezésében célegyenesbe érkezett az I. Kecskeméti Nagy Sportágválasztó. A Benkó Zoltán Szabadidő Közp...
A Hírös Hét Fesztivál keretén belül és a Város Napja alkalmából átadása kerülő díjakról
A Hírös Hét Fesztivál keretén belül és a Város Napja alkalmából átadása kerülő díjakról Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése a város fejlődésében, érdekeinek előmozdításában, értékeinek megőrzésében, átörökítésében és gyarapításába...
Még nincs termálvíz a kecskeméti uszodában
Még nincs termálvíz a kecskeméti uszodábanÉs a bezárásáig már biztosan nem is lesz. Elromlott az a szivattyú, mellyel a felszínre hozták az 50 fokos vizet. Annyira elkopott, hogy javítani...
A kecskeméti zeneiskolások újabb sikerei
A kecskeméti zeneiskolások újabb sikereiA Kecskeméti Művészetoktatási Intézmények M. Bodon Pál Zeneiskolájának tanulói nemrégiben részt vettek a VIII. Országos Bartók Béla Hegedűduó Ver...
Induljon a RÖNK NAPI főzőversenyen!
Induljon a RÖNK NAPI főzőversenyen! A főzőverseny ideje: 2010. június 5., (8 órától 12 óráig) A főzőverseny helye: A Vásárhelyi Iskola udvara. Nevezési díj: 2.000. - forint. Nevezési...
Zséda-koncert Kecskeméten
Zséda-koncert KecskemétenKecskeméti Kulturális Központ, május 31 - én, 19 órakor: Zsédenyi Adrienn (Zséda) - Rouge, a koncert. Belépődíj: 350...
Népi Bútorfestők Országos Találkozója
Népi Bútorfestők Országos Találkozója  A XIX. sz. elején Udvarhelyszék egyik igen jelentôs bútorfestô központja a Homoródmente volt. A XVIII. sz végén egy Balázs nevezetü abásfalv...
80 ezres támogatás a Kertészeti Főiskola atlétáinak
80 ezres támogatás a Kertészeti Főiskola atlétáinak155 ezer forintot igényeltek a Kecskeméti Főiskolai Kar Diáksport Egyesületének senior atlétái az Ifjúsági és Sportbizottságtól, de csak nyolcvan...
Ruszt szalon: Ma már hazudtál?
Ruszt szalon: Ma már hazudtál? Amit a: "hazudj ha tudsz" sorozatban látunk, olyan valóban létezik? - Válaszok a kérdésre.Hazudtál ma már? hogyan ismered fel, ha valaki hazudik...
Májusban új műsorral jön az Experidance Kecskemétre
Májusban új műsorral jön az Experidance KecskemétreMájus 5 - én, 19 órai kezdettel mutatja be a Kecskeméti Kulturális Központban a népszerű Experidance Táncszínház két felvonásos látvány - és tán...
Szakmai rendezvény: A biogáz szerepe a vidékgazdaságban - Meghívó
Szakmai rendezvény: A biogáz szerepe a vidékgazdaságban - MeghívóA Bács - Kiskun Megyei Agrárkamara tisztelettel meghívja Önt „A biogáz szerepe a vidékgazdaságban” című szakmai rendezvényére. ...
2010. májusi programok Kecskeméten és térségében
2010. májusi programok Kecskeméten és térségében Kecskemét, Bács - Kiskun megye székhelye a Kelet - Nyugat - , illetve az Észak - Dél irányú főközlekedési utak kereszteződésében helyezkedik el. ...
A Thália-bérlet harmadik előadása a Kecskeméti Kulturális Központban
Nemost dragam Thalia szinhaz kultúra2010. májusi programok Kecskeméten és térségében A Kecskeméti Katona József Színház nagy sikerű darabjában Cseke Péter oldalán komédiázó Szerednyey Béla Gálvölgyi Jánossal együtt nevettet meg be...
Nyári sporttáborok a Kecskeméti sportiskola szervezésében
kecskemeti uszo sport2010. májusi programok Kecskeméten és térségében 2010 nyarán változatos programokkal várja a jelentkezőket a Kecskeméti sportiskola a Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdaparkban megrendezésre kerül...
Kecskeméti Jazz Napok 2010
Kecskeméti Jazz Napok 20102010. májusi programok Kecskeméten és térségében Április 18. - án, vasárnap 19 órakor veszi kezdetét a Kecskeméti Kulturális Központban az idei Kecskeméti Jazz Napok, melynek két napján a hazai ...



Információk Kecskemétről és Bács-Kiskun megyéről
Kecskemét Megye Jogú város honlapja - Kecskemét Állatorvosok - Kecskemét APEH - Kecskemét Apolló Hotel - Kecskemét Aranyhomok Wellness Szálloda - Kecskemét Atlétika és Rögbi Klub - Kecskemét Bács-Kiskun Megyei Állami Közútkezelő Kht. - Kecskemét Bács-Kiskun Megye portálja - Bács - Kiskun Bács-Kiskun Megyei Közlekedési Felügyelet - Kecskemét Bács-Kiskun Megyei Közútkezelő Kht. - Kecskemét Bács-Kiskun Megyei Labdarúgó Szövetség - Kecskemét Bajor Étterem és Vendégház - Kecskemét Bekő Tours - Kecskemét BKKM-i Közigazgatási Hivatal -Kecskemét Ciróka Bábszínház - Kecskemét County Press - Kecskemét DÉGÁZ Rt. - Kecskemét DÉMÁSZ Rt. - Kecskemét Dinasztia Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. - Kecskemét Európa Jövője Egyesület - Kecskemét Fiebernet Rt. - Kecskemét Fogyasztóvédelmi Felügyelőség Bács-Kiskun Megyei - Kecskemét Gong Rádió - Kecskemét IBUSZ Apartmanok - Kecskemét Irinyi utcai Rendelő - Kecskemét Hotel Három Gúnár Szálloda és Rendezvényház - Kecskemét Helyi Járatok térképes menetrendje - Kecskemét Helyközi menetrendek - kereső program - Kecskemét Hirös hét fesztivál honlapja - Kecskemét Hungaricumok Magyarországról - Kecskemét Jakabszállási repülőtér és szálloda - Kecskemét Katona József Könyvtár - Kecskemét Katona József Színház - Kecskemét Kecskeméti Animációs Filmfesztivál - Kecskemét Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark - Kecskemét Kecskeméti Est - Kecskemét Kecskemét MAG - Kecskemét Kecskeméti Magyarok Háza-Kecskemét Kecskeméti Malom - Kecskemét


További linkek >> kecskemetlink.mconet.biz
Szépségverseny
<< 2010 Szeptember >>
H K Sze Cs P Szo V
  123 45
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   
Internet Szótár

 



Legfeljebb ennyiért utaznék.
Fejenként:
Ft/fő


keon.hu
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz
MCONET INTERNATIONAL
INTERNATIONAL